Gomba termesztés

A gombák termesztése régi keletű. A shiitake gombát (Lentinus edodes (BERK.)SING) Kelet- Ázsiában Japánban és Kínában már több mint 2000 éve termesztik. Hasonlóképpen régóta foglalkoznak a kínaiak a bocskorosgombák (Volvariella fajok) termesztésével. Az első gomba extenzív technológiája során a ma napig is a Kelet-Ázsiában őshonos bükkfa fajok rönkjein és vastagabb ágain termesztik. A bocskorosgombát legtöbbször gabonaszalmán, főként rizsszalmán termesztették és termesztik ma is, innen a gyakran megtalálható „rizsszalmagomba” neve.

A csiperkegomba (Agaricus bisporus LANGE/SINGER) termesztése sokkal később, a 16. században Franciaországban kezdődött, elsőként Clusius francia szerző röviden említi. Később arról is beszámoltak, hogy a francia dinnyetermesztők melegágyaikban ősszel sok esetben találtak csiperkét, azonban a termőtestek megjelenése nem volt stabil, erőteljesen függött az időjárástól. Ezért többféle módszert próbáltak ki, és hamar kiderült, hogy a legjobb termés nem a melegágyakban és az üvegházakban várható, hanem pincékben vagy kőbányák üregeiben, járataiban. A háború után aztán megjelentek a föld feletti gombaházak is, egyre modernebb klímaszabályozással. A hazai csiperketermesztés rövidebb múltra tekint vissza, az első próbálkozások a 19. század végére tehetők, amikor a francia mintát követve hazánkban is kialakult a csiperketermesztés technológiája. Ez aztán gyorsan fejlődött, hazánk az 1930-as években a világ élvonalába tartozott. Később a technológiai fejlődés hiányában országunk lemaradt, majd a 70-es évektől ismét felzárkózott az úgynevezett „zsákos” technológiával, továbbra is preferálva a pincéket és más földalatti létesítményeket. A laskagombák közül a század elején Franciaországban és Németországban ismerték fel először a késői laskagomba (Pleurotus ostreatus (JACO. EX. FR.) KUMMER) és az ördögszekér laskagomba (Pleurotus eryngii (D.C. EX. FR.) QUEL) jelentőségét és termeszthetőségét. E gombák termeszthetőségét szintén egy francia szakember, Matruchot fedezte fel, majd a kutatómunka Németországban folytatódott, ahol a gombacsírát steril körülmények között állították elő, vivőanyagnak szalmát használtak, ezzel oltották be a tömör faanyagot (a rönköt vagy a földben maradt tuskót).

Magyarországon a természetes élőhelyeken történő gyűjtése mellett – mely főleg az erdészek, erdő közelében lakók elfoglaltsága volt – elsőként nem termőtestek nyerése céljából kezdték el termeszteni, hanem azért, hogy ipari fát (azaz lyukacsos állományú, épp ezért hőszigetelő) állítsanak elő. Ez a termesztéstechnológia később elavulttá vált, azonban a hobbikertekben a mai napig megtalálható. A nagyüzemi termesztéstechnológia fejlődésének eredményeként kialakult az úgynevezett hőkezeléses termesztéstechnológia, amelyet egy időben dolgozott ki két kutatócsoport hazánkban 1969- ben, s amelynek lényege a fermentációs és a kondicionálási szakasz alkalmazása. Emellett évtizedes múltra tekint vissza például a harmatgomba (Stropharia rugoso-annulata) termesztése. E fajt 1966-ban Németországban találták meg egy lóversenypályán, ahol a burgonya szigetelésére használt szalmán jelentek meg ősszel tömegesen a termőtestek, itt vonták először termesztésbe is. Az utóbbi években egyre több vadon előforduló gombával folynak kísérletek. Ilyenek pl. a gyapjas tintagomba, a déli tőkegomba, és a változékony tőkegomba, a téli fülőke és végül a mikorrhiza vagy gyökérkapcsolt gombák közül a szarvasgomba, a rókagomba és a tinóruk.

Csiperke gomba termesztés

Csiperkegomba néven manapság több fajt értenek, ezek közül a legjelentősebb a kétspórás csiperke (Agaricus bisporus) és az ízletes vagy nyári csiperke (Agaricus bitorquis), e két fajt termelik a világon a legnagyobb mennyiségben. A csiperkegomba az egészséges táplálkozás alap élelmiszere, mivel alacsony az energiatartalma, azonban értékes ásványi anyagokban (foszfor, vas, kálium, stb.) gazdag. A múltban főként a fehér kalapú fajták terjedtek el a termesztésben, azonban egyre keresettebbek a barna kalapú csiperkefajták is. A barna kalapúak elsősorban az USA-ban és Nyugat-Európában kedveltek, míg hazánkban a fehér kalapú csiperke egyeduralma a jellemző.

A magyar gomba termesztés a csiperke termesztésével indult az 1850-es években. Az első üzemi méretű termesztés a kőbányai mesterséges pincerendszerben indult meg. A két világháború között élte a gombatermesztés az „aranykorát”, 1938-ban hazánk az Egyesült Államok és Franciaország után a harmadik legnagyobb csiperketermelő volt a Világon. A világháború után jelentősen visszaesett a termelés és csak nehezen állt talpra az ágazat. A kilencvenes években fellendült a csiperketermesztés Magyarországon, azonban az EUtagságot nem tudta kihasználni hazánk, így a gombatermesztés mintegy 23%-kal esett vissza a 2005-ös évre (3. táblázat). A megtermelt gomba egyrésze jut exportra, ez is főként konzervalapanyag. A magyar gombatermesztés az elmúlt 20 évben a felére csökkent (40 ezerről 20 ezer tonnára), míg a lengyelek például megtízszerezték gombatermelésüket. A magyar recesszió oka lehet a konkurens országok hatékony lobbizása és előretörése mellett a korszerű komposzt-előállítási technológiák, beruházások elmaradása, a magyar gombatermelés szervezetlensége és az egységes piaci fellépés hiánya.

A magyar csiperketermesztés főbb körzetei a következők: Budapest és környéke, Eger és környéke, Győr és környéke, Máriakálnok és környéke a Szigetközzel, Szeged, Hódmezővásárhely és környékük, valamint Pécs és környéke.